Egészséges életmód kialakítása családon belül
Az egészséges életmód, a testi, lelki harmónia, a családon belüli egészséges életmód kialakítása nagyjából 3,5-4 éve vált igazán fontos részévé az életemnek. Korábban én is a sokak által ma is népszerű „együnk fehér lisztet cukorral” életmódot éltem.
Egészen addig, amíg már tarthatatlanná vált az életemben az ekcéma, a puffadás és a hasi panaszok. Az emberi életben minden nagy változás egy erős impulzus hatására alakul ki… Nálam sem történt ez másképp.
Annyira csúnyává vált az ekcéma a karomon, hogy nem mertem rövid ujjú pólóban mutatkozni tavasszal… Ugyanakkor meg nem bírtam elviselni magamon a hosszú ujjú felsőket… Annyira irritálták a bőrömet, hogy még egy lapáttal rátettem az ekcémára. Véresre vakartam a könyökhajlatomat…
Nőként totálisan undorítónak és visszataszítónak tartottam magamat. A buszon kaptam a lesajnáló és undorodó pillantásokat… a rendelőkből elhajtottak, mert soron kívül, időpont nélkül mertem megjelenni az ekcémámmal…
Egészséges életmód kialakítása
Ekkor határoztam el, hogy valamit teszek ez ellen. Akkor még nem tudtam, hogy mit, csak azt, hogy elegem volt az ekcéma tüneti kezeléséből.

Egy komplexebb allergia vizsgálat eredményét követően eldöntöttem, hogy életmódbeli változásokat fogok eszközölni. Ennek köszönhetően egy egészségesebb életmódra tértem át. Bátran kijelenthetem, hogy a legjobb utat választottam. Ez kb. 8 éve történt.
Ekkor még nem ismertem azokat a táplálék kiegészítőket, amiket ma rendszeresen fogyasztok. Későbbi cikkeimben még lesz szó ezekről.
Akkoriban alapvető élelmiszereket váltottam le laktóz-, tartósítószer-, színezék-, ízfokozó mentes verziókra. Aztán jöttek a felismeréseim, amiknek a hatására elhagytam a kristálycukrot és a búzalisztet is. Ezzel a témával bővebben foglalkoztam a „búzaliszt és kristálycukor” című cikkemben.
Egészséges életmód kialakítása családon belül
Egy gyermek édesanyjaként az egészséges életmód kialakítása családon belül még fontosabbá vált. Mivel csakis a legjobbat szeretném adni a gyerkőcnek, ezért nagyon hamar elkezdtem utána járni annak, hogyan figyelhetnék még jobban a magam- és a családom egészségére.
Azt az elvet vallom, hogy példamutatással adhatunk igazán sokat a gyermekeinknek. A legjobb sokszor nem egy kézzelfogható ajándék, hanem a példamutató életvitel.
Fontosnak tartom, hogy szerepet kapjon a mindennapjainkban a megfelelő táplálkozás, a sport és az étrend-kiegészítők használata is. Zsombi gyakorlatilag ebbe nőtt bele.
A táplálkozásomra már akkor is nagyon oda figyeltem, amikor ő még csak gondolati szinten sem fordult meg a fejemben. 🙂
A mozgás pedig gyakorlatilag az egész terhességemet végig jellemezte. Egy keddi napon szültem, de emlékszem, még szombaton egy könnyed fél órás pilates edzésen vettem részt. Kisfiam azóta is örökmozgó. 🙂 Az étrend-kiegészítők pedig Zsombi születését követően főszereplői lettek a mindennapoknak. A termékkínálat nagyon széles és változatos, így a legkifinomultabb ízlésű gyermek is megtalálja a számára legkedvesebb termékeket.
Az egészséges életmód kialakítása – a táplálkozás
A táplálkozás talán az a szegmense az egészséges életmód kialakításának, amin a legkönnyebb elcsúszni és valljuk be, sokszor el is csúszunk azon a bizonyos banánhéjon.
A mai világban, bármerre is nézünk, bárhová is megyünk, a reklámok lépten nyomon „követnek” minket. Manapság már a mesecsatornák is csak zúdítják ránk és a gyermekeinkre a reklámokat. Ember legyen a talpán, aki „időben” eltud kapcsolni egy-egy gumicukor vagy gyorséttermi reklám idegesítő frázisai ellen.
Sok esetben mi szülők, itt bukunk el… hiszen, amit a gyerek kiejt a száján és mosolyt csal az arcára, azt megadjuk neki. Persze, itt nem azt akarom mondani, hogy tiltani kéne mindent, mert én sem teszem. Viszont nagyon sok függ attól, hogy milyen formában támogatjuk ezen „ételek” elfogyasztását.
Hogy, képesnek kéne-e lennünk zöldségeken, fehér húson és salátán felnevelni a gyermekünket? Hát, le a kalappal az előtt, aki erre képes… Főleg egy finnyás 2-3 éves gyerkőccel. De, véleményem szerint nem is ez a cél, hisz mint minden másban, ebben is fontos a tapasztalat.
Nálam, a mértékletesség vált be. Igenis tudja meg a kicsi, hogy milyen egyes ételeknek az íze, viszont mindent csak módjával. Itt jön a szülői felelősségünk, hiszen az adagolás már a mi feladatunk. És itt kezdődik igazán az egészséges életmód kialakítása családon belül.
Milyen alapvető táplálék kiegészítőket használunk mi? Mi az, amit Zsombi szó nélkül megeszik és megiszik minden áldott nap?
A tartalmaim és a posztjaim követésével megtudhatod.
Amennyiben további segítségre és tippekre van szükséged, csatlakozz zárt Facebook csoportunkba: https://www.facebook.com/groups/egyeljollegyeljol vagy vedd fel velem a kapcsolatot az elérhetőségeim bármelyikén.
