Rólam
Óvodásként és kisiskolásként sírtam, toporzékoltam.
Nem értettem, hogy a szüleim miért akarnak mindent rám kenni és miért akarnak velem „mindent is” megetetni…
A legrosszabb emlékem egy virágmézhez kötődik, amiben „minden is volt”. Még óvodás lehettem, de a mai napig szinte tisztán emlékszem rá, ahogy a panel lakásunk konyhájának asztalánál ültem ebben az asztalra rögzíthető gyerek székben. „Ebből most kell egy kicsit enned, mert jót fog tenni a bőrödnek” – mondták a szüleim. Annyira undorító volt, hogy ránézni sem bírtam nem, hogy megenni. A vége persze az lett, hogy a szüleim kiakadtak rám. Sosem felejtem el. Apu a fejemre borította az üveg tartalmát…
Általános iskolai emlékeim nem igazán vannak, ekkor úgy gondolom, hogy normalizálódhatott a helyzet.
Aztán jöttek a gimis évek… Szó szerint dugdostam a kezem, a nyakam. Télen szuper volt, mert nem látta senki. Takarta a ruha. Csak mocskosul viszketett… Viszont nyáron, lehullt a lepel. Előkerültek a vörös foltok. A néha sebesre vakart bőr… Összesúgtak a hátam mögött. „Látjátok a kezét, a nyakát? De undorító…” -és persze jókat nevettek rajtam eközben. Én pedig a szégyentől és a tehetetlenségtől szenvedtem, de nagyon. Rengeteget sírtam titokban és nem értettem, hogy miért pont velem történik ez.
Bőrgyógyásztól-bőrgyógyászig, magánorvostól-magánorvosig mentünk. Ilyen szteroidos krém nyáron, olyan szteroidos krém télen… Emellett persze a jobbnál jobb, kőolaj származékoktól hemzsegő testápolók, hogy ne száradjon ki a bőröm… Este úgy feküdtem le aludni, hogy szinte rám ragadt a pizsama a krémek miatt. Gondolhatod… utáltam az érzést. Azóta is hidegrázást kapok a zsíros, nehezen beszívódó krémektől.
Számtalan „ez biztos segíteni fog” módszert próbáltunk ki. Kezdetben a szüleim, majd később én…
Tudás és segítség hiányában azonban, maradtak mindig a tüneti kezelések. Egészen addig, míg végül 26 éves koromban az akkori bőrgyógyászom, el nem küldött egy vérvizsgálatra.
Minek a hatására történt ez?
Elmeséltem a doktornőnek, hogy a hétvégén megittam a barátaimmal pár pohár bort, majd a szám és az arcom elkezdett bedagadni, zsibbadni és piros kiütések jelentek meg az arcomon. Ja és hogy korábban valamelyik ízesített sör is okozott nálam ilyen problémát…
Ezen a teszten pedig a következők derültek ki: tartósítószer (kálium-szorbát, nátrium-benzoát), színezék, ízfokozó (nátrium-glutamát), guargumi allergiám van. Bólogattam én persze, mint aki mindent ért, de mintha kínaiul beszéltek volna hozzám. Azt sem tudtam, hogy eszik-e, vagy isszák a fentieket… Pláne nem értettem, hogy a sörbe és a borba ezek, hogyan kerülhetnek bele.
Ehhez társultak a saját felismeréseim: puffadok, ha a hagyományos búzalisztből és kristálycukorból készülő ételeket fogyasztom. A tehéntejtől, tejföltől, túrótól jöttek a görcsök és a hascsikarás.
Szóval megkaptam a kis paksamétámat az orvostól, a sok-sok jótanáccsal együtt. Majd utamra engedtek.
Jól emlékszem… hazaérve, leültem az ágyamra és próbáltam felfogni, ami történt. Pislogtam, hogy jó-jó, végre kiderült, hogy mi a baj, de, hogyan tovább? Otthon éltem a szüleimnél, akik a hagyományos magyar konyhát követték, mindenbe is vegetát (nátium-glutamáttal) használ anyu, jó kis napraforgó étolajban süti ki a sülteket, isteni sütiket süt, de mindezt a hagyományos búzalisztből és kristálycukorból teszi.
Holnaptól csak fénnyel táplálkozom, gondoltam magamban.
Később bebizonyosodott, hogy az addig napi szinten fogyasztott élelmiszerek 90%-a tartalmazott valamit ezek közül: tartósítószer (kálium-szorbát, nátrium-benzoát), színezék, ízfokozó (nátrium-glutamát), guargumi. Csak álltam a boltok polcai előtt a kis listámmal és pislogtam, mint hal a szatyorban…
Szép lassan azért megtanultam, hogy mit lehet és mit nem. Vagy inkább mit, mivel lehet kihelyettesíteni. Persze nagyon nehezen ment otthon a váltás, hisz édesanyám konyhájába sok mindent „lehetetlen” volt bevinni és lecserélni. „Ez csak egy kicsi kristálycukor. Ekkora mennyiségtől nem lesz bajod”. De… sajnos lesz. A mai napig vegetával főz… Nagy szívfájdalmam ez, de egyszer talán még sikerül a „lehetetlen”.
A sors aztán úgy intézte, hogy 1 évvel később, miután diagnosztizálták az allergiáimat, elköltöztem otthonról, ugyanis belépett az életembe egy férfi, akivel azóta már össze is házasodtunk. 😊
Ez az élethelyzet hozta meg az igazi áttörést, hiszen saját magam alakíthattam ki a konyhámat, az alapanyagokat és elkezdhettem úgy igazán kísérletezni.
Megismertem a BIO boltok varázsát, a natúr alapanyagokkal való főzést és a valódi ízek élvezetét. Ekkor köszöntem el hivatalosan is az ekcémától és a bőrgyógyászoktól. Teljesen tünetmentessé váltam, ugyanis.
Az újabb szemléletváltás azután következett be, miután világra hoztam az első gyermekemet.
Hiába táplálkoztam ugyanúgy, mint korábban és figyeltem oda magamra/magunkra, az ekcéma ismét támadásba lendült. Ekkor már a könyök hajlatomon kívül, az arcomat, a szemhéjamat és a fejbőrömet is támadta…
Nem értettem, hogy mi történik. Kétségbeestem! Nem győzhet le újra, pont most, amikor anyává váltam…
Azt sem tudtam merre vagyok arccal előre. Életben kellett tartanom egy pici babát, oda kellett figyelnem a táplálkozásomra, a folyadékbevitelre, a sterilizálásra, a mindenre is. És akkor még az ekcéma is betámad…
A kezdeti elkeseredés után, elkezdtem kutakodni, olvasgatni, informálódni.
„A halál a belekben lakozik.” – olvastam Hippokratész egy elhíresült mondását. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy a megreformált étkezés önmagában már nem lesz elegendő. Be kell vezetnem minőségi táplálékkiegészítőket, melyek az immunrendszerem mellett, a bélflórám normál egyensúlyát is támogatják.
Itt fontos megjegyeznem, hogy nem a gyógyszertárban elérhető termékekhez fordultam, mert valódi minőséget kerestem. Erről később még részletesebben fogok írni!
Nem hittem a szememnek!
Gyakorlatilag 1 hónap leforgása alatt a belsőleg alkalmazott kezelések elkezdtek működni. Azon felül, hogy az ekcémám eltűnt, több lett az energiám és jobban bírtam a nappalokat és az éjszakákat is.
31 évesen pedig elkezdtem lelkesedni a táplálékkiegészítők és az életmódváltás iránt. Megakartam érteni a miérteket és a hogyanokat.
Ekkor vált a marketinges szakemberből, lelkes „táplálkozási mentor”.
Rajongtam a marketinges szakmáért. Már a középiskolában tudtam, hogy ez lesz az én utam. Voltak kihívások, egyik városból a másikba költözés, munkahely váltások, de a végén győzött a kitartás.
Pár évvel ezelőtt még el sem tudtam képzelni, hogy a marketing iránti rajongásom alább hagyhat és egy új szakmába szerethetek bele.
A marketingben mindig is vonzott a kreativitás, az alkotás, az öröm pillanatai, -egy-egy sikeres kampány vagy megnyitó után. Az Egyél Jól Legyél Jól blogban is ezt találtam meg.
Sosem felejtem el a napot, amikor egy álomból felébredve rákerestem a megálmodott névre: egyél jól legyél jól…
Semmihez sem fogható érzés kerített a hatalmába, hiszen szabad volt a domain név (egyeljollegyeljol.hu)! Persze, azért hezitáltam még 1 napig… majd másnap, a szinte álmatlanul töltött éjszaka után, lefoglaltam a domain nevem és elkezdtem alkotni.
A „normál” receptek átalakítása, a kísérletezés, a sütés szépségének és „egyszerűségének” a megélése, a kóstolás utáni élvezet és a bűntudat mentes fogyasztás élménye. – Ezeket adja nekem a blog és ezt szeretném minden olvasómnak is átadni.
Hiszen, van kiút az állandó bőrproblémákból, a puffadásból és a végeláthatatlan megoldás keresésből!
Küldetésem
Tippek, trükkök, tanácsok, receptek azoknak a nőknek, édesanyáknak, akik adalékanyagmentesen, e-mentesen, tisztán szeretnének táplálkozni, ízfokozóktól, tartósítószerektől mentesen. Kiút azoknak, akik hisznek a csináld magad dolgokban. – ez ma az Egyél Jól Legyél Jól küldetése.
Célom, hogy az ekcémámból, tartósítószer (kálium-szorbát, nátrium-benzoát), színezék, ízfokozó (nátrium-glutamát), guargumi allergiáimból kifolyólag a saját megéléseimet, tapasztalataimat, tünetmentességem felé vezető utamat felhasználva nyújtsak segítséget olyan nőknek, édesanyáknak, akik hozzám hasonlóan az ekcéma útvesztőjében ragadtak. (Vagy gyermekük, családtagjuk részére keresnek megoldást.)
A tápláló, tiszta életmód igenis elérhető az egész család számára!