Szükségem van étrend-kiegészítőre? – Az első lépés a tudatos választáshoz
„Régen nem volt szükség vitaminokra. Akkor most miért lenne?” Ezt a mondatot sokszor hallottam. Sőt, régebben én is így gondoltam. Hiszen, ha egészségesen eszem, sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok, minek még pluszban bármit szedni?
Aztán jött a valóság: fáradtság, gyulladások, ekcéma, levertség és az érzés, hogy valami nem stimmel, hiába próbálok odafigyelni mindenre. Akkor kezdtem el utánaolvasni, kísérletezni, megérteni.
És most már tudom: az étrend-kiegészítő ma már nem „kiegészítés”, hanem alap.
Nem azért, mert a testünk többet követel, mint régen. Hanem, mert az ételeink adnak kevesebbet. A talajok kiürültek, az élelmiszer feldolgozott, a stressz nőtt, az alvás csökkent. Ma már nem kérdés, hogy pótolni kell. Csak az nem mindegy, hogy hogyan és mivel.
Mi is az étrend-kiegészítő, és miért nem extra manapság?
Az étrend-kiegészítők célja hivatalosan az, hogy „kiegészítsék a normál étrendet.” A gyakorlatban viszont ez a mondat már nem állja meg a helyét. A mai „normál” étrend ugyanis nem tudja fedezni azokat a mikrotápanyagokat, amikre a testünknek szüksége van.
- Mi változott?
A talajaink kiürültek: a nagyléptékű mezőgazdaság miatt a földekből egyre kevesebb ásványi anyag kerül a növényekbe. - Az élelmiszerek szállítása, tárolása csökkenti a vitamintartalmat.
- A feldolgozás és túlfőzés tovább csökkenti a tápanyagtartalmat.
- A modern életmód (stressz, kevés alvás, szmog, képernyő) megnöveli a szervezet igényét bizonyos vitaminokra, ásványi anyagokra.
Így tehát már nem arról van szó, hogy csak „rásegítünk” a vitaminokkal. Hanem arról, hogy ez az a szint, amivel a minimumot elérjük.
Tévhitek az étrend-kiegészítőkről – avagy miért nem hiszünk abban, amire szükségünk lenne?
Az egyik leggyakoribb reakció, amit hallok amikor szóba kerül a vitaminpótlás: „Ha rendesen eszel, nincs szükséged semmire.”
Bár értem, honnan jön ez a gondolat, valójában nagyon messze áll a mai valóságtól.
Tévhit 1: Ha változatosan étkezel, mindent megkapsz.
Bárcsak így lenne!
De ahogy az előző részben írtam: a termőtalajok, a hosszú ellátási láncok, a feldolgozás mind-mind csökkentik a tápanyagtartalmat. A „változatos étrend” önmagában már nem elegendő. Főleg, ha közben stresszesen élsz, ülőmunkát végzel, vagy esetleg valamilyen gyulladásos folyamat is fut a szervezetedben (mint például nálam az ekcéma).
Tévhit 2: A vitaminok csak placebo, a vizeletbe ürül ki úgyis.
Igen, a vízben oldódó vitaminok (pl. C-vitamin, B-vitaminok) valóban nem raktározódnak, de ez nem azt jelenti, hogy feleslegesek. Sőt!
Pont emiatt kell naponta pótolni őket. És nem mindegy, miből. A természetes forma jobban hasznosul, míg a szintetikus változat gyakran csak átutazóban van a testben.
Tévhit 3: Csak a gyógyszerek számítanak, ezek meg csak „divatcuccok”.
Ezt különösen szomorú hallani.
Pedig az étrendkiegészítők és a gyógyszerek nem ugyanazt a célt szolgálják. A gyógyszer tünetet kezel. Az étrend-kiegészítő megelőz, támogat, egyensúlyt ad. Az egészség nem ott kezdődik, hogy „még nem vagyok beteg”, hanem ott, hogy energikus vagy, tisztán gondolkodsz, és működik az immunrendszered.
Természetes vagy szintetikus? Mi a különbség, és miért nem mindegy?
Amikor elkezdtem tudatosabban figyelni az étrend-kiegészítőimre, az első döbbenet akkor ért, amikor rájöttem: nem minden vitamin egyforma.
Mi a különbség a természetes és a szintetikus vitamin között?
A legegyszerűbb válasz:
A természetes vitaminokat növényekből, élelmiszerekből vonják ki, a lehető legkisebb beavatkozással. A szervezet ismeri, „felismeri”, ezért könnyebben hasznosítja.
A szintetikus vitaminokat laborban állítják elő, gyakran olcsó alapanyagokból és csak szerkezetileg hasonlítanak az eredetihez, de a test számára idegenek lehetnek.
Egy példa: C-vitamin
A legtöbb multivitaminban a C-vitamin aszkorbinsav formájában található meg, amit gyakran szintetikusan állítanak elő.
Ez önmagában nem „rossz”, de hiányoznak mellőle azok a természetes kofaktorok, amiket például egy csipkebogyó tartalmaz: bioflavonoidok, enzimek, segítő molekulák.
A szervezetünk nemcsak a molekulát, hanem az egészet szeretné megkapni. Így működik jól az anyagcsere.
Miért nem mindegy?
A felszívódás mértéke óriási különbségeket mutathat. A szintetikus formák egy része nem hasznosul teljesen. Sőt, akár meg is terhelheti a szervezetet.
A természetes változat szinergiában dolgozik a többi tápanyaggal, hatékonyabban támogatja a testi folyamatokat.
Egyes szintetikus összetevők akár allergiás reakciókat, irritációt is okozhatnak, például ekcémásoknál nem ritka, hogy épp a „vitamin” ront a helyzeten, ha nem megfelelően van összeállítva.
A tested nem selejtes, csak minőséget kér
Amikor valaki azt mondja, hogy „nekem semmi nem használ”, vagy „nekem ezek a vitaminok nem érnek semmit”, mindig összeszorul a szívem. Mert tudom, mit él meg ilyenkor. De azt is tudom: nem a tested a hibás, hanem az, amit adsz neki.
A szervezetünk nem gép, amit olcsó üzemanyaggal is el lehet pöfögtetni. Inkább olyan, mint egy érzékeny hangszer: ha nem a megfelelő húrokon játszunk, nem jön ki belőle a harmónia.
Nem elég „valamit” szedni. Fontos, hogy mit szedsz.
Ma már nem „pluszban” szedünk vitaminokat. A valóság az, hogy az ételeink nem tartalmazzák azt a tápanyagmennyiséget, amit régen.
Ezért az étrend-kiegészítés nem extra, hanem alap. Csak nem mindegy, hogyan csinálod.
Ha nap mint nap szintetikus, gyenge minőségű, felesleges adalékokkal teli tablettákat szedsz be, akkor nem támogatod magad. De ha valódi, tiszta forrásból származó, jól hasznosuló vitaminokat, ásványi anyagokat választasz, az már nem csak a testednek, de a lelkednek is ajándék.
Ha elakadnál, keress meg bátran és segítek! Konzultációt az alábbi gombra kattintva tudsz kérni.